A "nagy" Odaliszk

Ingres kortársai a mai műben látták a festő szakítását a neoklasszicizmussal és közeledését az egzotikus romantika felé. A "Nagy" Odaliszk bemutatása élénk rosszallást váltott ki, különösen alanya anatómiai pontosságot nélkülöző, aránytalanul hosszúkás teste miatt. Az apró fej, a megnyúlt végtagok és a hideg színpaletta a manieristák (mint pl. Parmigianino) hatását mutatják. Ingres előszeretettel használta a hosszú vonalakat a test görbületeinek, érzékiségének kifejezésére, a test térfogatának optikai csökkentését pedig bőséges, egyenletes fény segítségével oldotta meg. Kortárs kritikusai a megnyúlt testet Ingres pontatlanságának tartották, de a legújabb vizsgálatok a festő tudatos torzításaként értékelik azokat. Élő nők testi arányait megmérve kiderült, hogy Ingres nőalakjának gerincegörbülete és csípőjének elfordulása olyan mértékű, amilyen az életben nem fordulhatna elő. A mérések arra is rámutattak, hogy az Odaliszk bal karja rövidebb, mint a jobb. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a festmény nőalakja mintegy öt csigolyányival magasabb, mint az életben lenne. A méltóságot és érzékiséget hangsúlyozó nyúlánk testábrázolása miatt Ingres az 1820-as évekig állandó kritikának volt kitéve.