Csendélet gyümölcsökkel és borospohárral

A legújabb kutatási eredmények szerint Pieter Claesz. holland festő a déli tartományokból érkezett Haarlembe. Antwerpen hatása valóban megfigyelhető korai munkáin, az 1620-as évek végétől azonban sajátos stílust alakított ki: csendéleteit a holland tájképfestők körében akkoriban elterjedt tonális technikával, csökkentett színpalettával kezdte festeni. Festményei a flamand festők színes, dekoratív csendéleteitől gyökeresen különböző puritán protestáns ízlésvilágot jelenítenek meg. Titka abban rejlik, hogy a néhány, realisztikus ráközelítésből bemutatott tárgyat a valósághoz megtévesztő hűséggel ábrázolta. A szép tárgyak és ennivalók szemet gyönyörködtető, látszólag véletlenszerű elrendezése gondolkodásra invitál. Ahogy elmerülünk a részletekben, a festő magával húz saját belső világába.

Ez a szokatlanul nagy méretű, dekoratív részletekben gazdag (és egy asszisztens bevonásával készült) festmény különleges helyet foglal el Claesz. életművében. Nem volt szokatlan az eladásra alkotó holland festők körében, hogy egy területre specializálódtak, ezért egy-egy festmény különböző részletein többen dolgoztak. Az viszont ritkán fordult elő, hogy egy koherens egységet képező csendélet egyes tárgyait különböző festők fessék. Mivel Claesz. életművében ez az egyetlen olyan fennmaradt darab, melyen mind a saját, mind a másik művész szignója egyértelműen elolvasható (a dátummal együtt), együttműködésük bizonyítottnak látszik. A hangsúlyosabb oldal (a hatalmas Römer borospohárral, a mellette fekvő Berkemeyer pohárral, a fémtálcán szétszórt kenyérdarabokkal és a sűrűn ráncolt fehér abrosszal) Pieter Claesz. munkája, míg a kép nagy részét elfoglaló pompás gyümölcskompozíciót Roelof Koets alkotta. A szigorúbb, formálisabb bal oldal és a lágyabb, színesebb, élénkebb dekoratív jobb oldal mégis egy teljes, koherens egységgé áll össze. Az éles megvilágítás kiemeli a barnás-olajzöldes háttérből a fehér abroszt a kenyérrel, az ablakot visszatükröző borospoharat, benne az aranyló bort, az almákat és duzzadó szőlőfürtöket.

A két oldal tartalmában is kiegészíti egymást. A bor és a kenyér az eucharisztia szimbólumai, Krisztus vérére és testére utalnak. Az alma abban a korban egyértelműen a bűnbeesést jelképezte, a szőlő pedig ismét Krisztust: ahogy az ő teste megtört, amikor megváltott bennünket, a szőlő is hasonlóan megtörik, mikor bort készítenek belőle. Manapság talán túlzásnak tűnhet egy ilyen érzékien gyönyörű csendéletet a bűnbeesés és a megváltás allegóriájaként értelmezni, de a protestáns Hollandiában a természeti jelenségeknek és a leghétköznapibb tárgyaknak is a vallásos gondolatok közvetítése volt a fő funkciója. És talán a rejtett kegyes mondanivaló egyfajta ürügyet kínált a festőnek a festéshez – a jámbor polgároknak pedig ahhoz, hogy élvezzék az élet pazarul felkínált gyönyöreit.