Pirosmani nem igazán élt családi életet. Hat éves korában az idősebb fivére meghalt, majd két évvel később mindkét szülője is. Két lánytestvére más rokonokhoz került, így a fiatal fiú egyedül maradt. Apja munkaadójánál és annak feleségénél talált menedéket, akiknek hat gyerekük volt. Habár Pirosmani több mint 15 évig élt velük, nem sokkal több volt, mint a család háziállata. A kisebb gyerekekről gondoskodott és nagyon kevés szülői szeretetben volt része. Pirosmani gyermeki naivitása a festészetben talán inkább annak a következménye lehetett, hogy gyermekkorában kevés törődést kapott, mintsem hogy a hivatalos képzés hiánya okozta volna.




Családi lakoma
olaj, vászon • 115 x 180 cm