Elválás

Az 1890-es években készült festményein Munch újra és újra ugyanazon képek variációit használta - a fényoszlop a tengeren, a szőke nő a tengerparton, a buja nő pirosban, az idősebb nő feketében, a boldogtalan férfi, stb. - különböző kombinációkba összepakolva, hogy különféle emberi állapotokat és kapcsolatokat szimbolizáljanak. Az Elváláson egy férfi bánatát ábrázolja a szerelmétől való elválás kapcsán - a történet vége, mely A csókkal kezdődött. Mint más esetekben is, a kép itt is két összetevőből áll: az objektív az előtérben, ahol a főszereplő lehet elölről ábrázolt és aktív, mint itt, vagy profilból ábrázolt és elmélkedő, illetve a szubjektívből a háttérben, a múlt képével a szereplők elméjében. A szerelmi bánattal küzdő férfi úgy tűnik mintha előre menne, a jövőbe, de útját elállja a karmazsin növény, talán mandragóra, benne a szerelem és halál szimbólumával. Úgy néz ki, mint akit csapdába ejt a jelen. Ezentúl a lány hosszú haja átlebeg a férfi világába és simogatja a fejét, hozzákötve őt a látomáshoz, nem engedve menekülést az emlékeiből. A lineáris fúzió által a lány lebegő vonalai beleolvadnak a lapos, art nouveau mintázatba a parton, létrehozva a múlt egységes és feminizált vízióját. Ezzel szemben a férfi alakja fekete sziluettjével és körülményesebb kontúrjával egységet képez a véres növénnyel és egy elkülönültebb mintázatot hoz létre.