Gustav Klimt
A három alap téma típusából - portrék, allegóriák és tájképek - Klimt a tájképeket fedezte fel utoljára. Úgy tűnik, hogy ezért karrierjének két némileg ellentétes aspektusa volt a felelős. Egyrészt az 1890-es évek végére végre lett pénze és ideje, hogy megengedjen magának vakációkat - mind szó szerint, mind művészi szempontból - a portrékészítésből, ami korábban elsődlegesen fedezte kiadásait. Másrészt viszont műveinek egyre vitatottabb természete érzelmi szükségszerűséggé is tette ezeket a vakációkat. A tájképkészítés kezdetben a privát kikapcsolódás egy formája volt, de végül bevételi forrásként is hasznosnak bizonyult, ahogy a nyilvános allegóriáival kapcsolatos támogatás lassan elapadt.
Azt mondják, hogy Klimtet lenyűgözte a víz és órákat tudott eltölteni csupán a tó bámulásával, a fény és színek változó mintázatait figyelve. Sziget az Atterseen című műve (a Litzlberg sziget szemben van az ugyanezen nevet viselő fogadóval, ahol 1900 és 1907 között tartózkodott) biztosan ilyen elfoglaltságról árulkodik. Bár a festmény néhány aspektusát impresszionistának vagy pointillistának lehetne nevezni, Klimt nem annyira a természetes fény hatásait igyekezett megragadni, mint inkább egy olyan képet akart létrehozni, amiben a többféle árnyalatban játszó festékfoltok hasonló erősségre állítva együtt vibrálnak transzcendens harmóniában. Klimt magas horizontvonala jellemző mind a késői impresszionizmusra, mind az Art Nouveaura. Ebben az esetben a horizont szinte az egész kompozíciós aktivitást eltávolítja a kép síkjáról; a festmény több mint kilencven százaléka puszta felület, aprólékosan színezett ecsetvonások mezeje, amely szinte elveszíti kapcsolatát az objektív realitással és eléri a teljes absztrakció szintjét. A mestermű jelenleg Észak-Amerikai legrégibb galériájában van kiállítva, melynek neve NYC Galerie St. Etienne, és ami osztrák és német expresszionizmusra specializálódott.