Frederic Leighton
Ritkán mutatjuk be ugyanazt a műalkotást kétszer. Ezúttal kivételt tettünk. A mai gyönyörű festményt William Turnier szponzorálta a felesége, Maria F. Turnier emlékére. A Lángoló június a viktoriánus kor ikonikus festménye. Az évszázad fordulója körül a műgyűjtő Samuel Courtauld a következőt mondta róla: "a létező legvarázslatosabb festmény... egy gyönyörűen harsány alkotás." Néhány évtizeddel később, mikor az angol zeneszerző Andrew Lloyd Webber pénzt kért a családjától, hogy megvegye a Lángoló júniust, a nagyanyja így válaszolt: "Nem fogok viktoriánus szemetet tartani a lakásomban." Így aztán nem vette meg. A Lángoló június egyik tulajdonostól a másikig vándorolt ahogy egyre inkább kiment a divatból, míg egy ponton egy kandallópárkányba lett bedeszkázva egy házban Clapham Commonban, London külvárosában. Évtizedekig eltűnt, amíg rejtélyes módon újra felfedezték és rendbehozták a legváratlanabb időben - 1962-ben, amikor Andy Warhol a Campbell leveses dobozokat festette, és mikor a viktoriánus művészet stigmatizált lett, mint prűd és szentimentális.
A Museo de Arte de Ponce alapítója, Luis A. Ferré Európán keresztül utazott, hogy műveket vegyen a múzeumába. Amikor meglátta a Lángoló júniust Jeremy Stephen Maas műkereskedő galériájának sarkában eldugva, azonnal beleszeretett a festménybe. Csak 2000 fontot kellett érte fizetnie (8000 dollár ma, inflációt beleszámítva). A Museo de Arte de Ponce a hely, ahol a festmény most látható. Ki az alvó nő? Miről álmodik? Vagy csak tetteti, hogy alszik? Nem tudhatjuk biztosra. A Lángoló június talán egyszerűen csak egy óda a szépséghez, ami szabadságot ad nekünk, hogy kivetítsünk az alvó nőre - aki egykor egy művész kedvenc modellje volt - bármit, amit csak szeretnénk. Számos lehetőséget ad, hogy reflektáljunk saját projekciónkra.