Wassily Kandinsky
A zenét a művészet legtisztább formájaként írják le. Talán azért, mert számunkra anyagtalan: nem érinthetjük meg, nem láthatjuk; keveredik a szellemmel és közvetlenül hat a hangulatra. Úgy változtatja meg a légkört és olyan érzelmeket vált ki, mint egyetlen más művészeti forma sem. Egy régi zenemű puszta ütemei visszavisznek a gyermekkorba, a nemzeti himnusz bevezetője elég az érzelmek sorának aktiválásához. Vegyük például az ókori görögöket: számukra az ember ihletét a “múzsáknak” nevezetett istenségcsoport eredményezte. A múzsák által megáldottak emelték fel az emberi állapotot azáltal, hogy a kreativitást használták a kultúra fejlesztésére. A múzsa érintése tehát a civilizáció ismérve volt. Nyelvészek számára felismerhető, hogy a “muzsika” szó a “múzsa” szóból származik, ami azt jelzi, hogy a zenét komolyan vették.
A görögöknél a csillagászat alapelvei annyira összefonódtak a harmónia elveivel, hogy a tudósok azt állították, hogy a bolygók képesek hangot kelteni a kozmoszban. Így a zene elengedhetetlen volt az univerzum tárgyai közötti kapcsolat megértéséhez. A kozmosszal való zenei összekapcsolódás fogalmát “Harmoniának” hívták, és igen, innen ered a harmónia szó! Nagy filozófusok ismerték fel a zene értékét. Az ókori görögök, mint pélául Platón, úgy gondolták, hogy a zene közvetlen hatással van az ember szellemiségére. Nietzsche: A modern időkben levelezett Wagnerrel és híres mondása szerint “az élet zene nélkül hiba lenne.”
Ami azt illeti, hogy a zene nem látható, nos, ezzel egy szinesztéziával élő személy nem értene egyet. Azok, akiket ez az állapot sújt, érezhetik a textúrák szagát és hallhatják a színeket, ami az érzékszervek keveredését eredményezi. Ez egy létező állapot, melyet a legtöbbünk számára nehéz megérteni, de van valaki, aki meg tudja könnyíteni. Kandinszkijnak nagyszerű zenei látásmódja volt: olyan tiszta és éteri vizuális művészet létrehozásán dolgozott, mint a zene, mely közvetlenül hat a szubjektív szellemre. A formák és a színek aprólékosan komponáltak, mint egy szimfónia. Nincs ikonográfia, mely elterelné figyelmünket az objektív entitásokról. A szem szabadon vándorol a textúrák és vonalak között, de munkáit nézni olyan, mintha vakon utaznánk a zene hangjára. Kivéve azt hogy a szemünk tágra nyílt és egy csendes szobában vagyunk.
Ebben a fajta absztrakt művészetben a legjobban azt szeretem, hogy a művésznek teret kell adnia a közönségének az alkotásra. A festő nagy lehetőségeket rejtő felhőt kínál a naplemente színeivel, majd kihívja a néző fantáziáját, hogy lássa mi az.
Részvétem a zene világának. Az én kis világomben Bowie-nak és Prince-nek nagy szerepe volt, és mélységes szomorúsággal jöttem rá, hogy 2016 a zene sötét éve. Képzeljük csak el ezeket a Hősöket, amint a görök bolygók között lebegnek, és gyönyörű hangokat árasztanak a Lila téren át.
Artur Deus Dionisio