Önarckép

Az ötleteken keresztül jön a fejlődés és a művészet, mint ennek gyümölcse, hogy megörökítse a legfontosabb emberi vívmányokat - a halhatatlan darabok, melyek az idő múlását szimbolizálják: tehát tudjuk, hogy a művészek formálják saját idejüket, de vajon a művészeket is formálja az idő? Amikor a modernitásra gondolunk, az Eiffel torony juthat eszünkbe. Az 1889-es világkiállításra felállítva a kor összes futurisztikus fejlesztését célzott kifejezni. Valójában annyira futurisztikus volt, hogy a ma annyira népszerű párizsi torony abban az időben heves kritikák céltüzébe került. A művészek bizottságba tömörültek, hogy tiltakozzanak ellene és még egy petíció is kezdődött, hogy tiltsák be "az összecsavarozott fémívek utálatos oszlopának utálatos árnyékát". Úgy tűnik, hogy a kor még nem állt készen; nem volt "divatos" akkoriban. Különösen ironikus, ha belegondolunk, hogy a tornyot 20 éven belül le akarták bontani, de a kommunikációs haszna felülkerekedett az elpusztítási törekvéseken elég hosszú ideig ahhoz, hogy megfeleljen a jövőbeli ízlésnek. Einstein megmondta nekünk, hogy az idő relatív, de ez viszonylag kevésszer tűnik fel azoknak közülünk, akiknek nincs egy ikertestvérük, aki fénysebességgel utazik vagy kései sétákat tesz fekete lyukak környékén. Az idő társadalmi múlása azonban változik: "az idő" mindig egyre sebesebben telik. Tim Urban, a kedvenc blogom írója (waitbutwhy.com) jó példát hoz erre - ha 1750-ből ebbe az időbe transzportálnál valakit, valószínűleg meghalna a zavarodottságtól. De ha ez a személy 1500-ba utazik és onnan bárkit a maga idejébe visz, a 16. századi személy biztosan sokat tanulna a 18. században töltött ideje alatt, de nem érné akkora sokk. Tehát a növekvő technológiai és társadalmi fejlődéssel az idő múlásának érzete is nő. Az "idő felgyorsulása" a gépekkel kezdődött. Paul Gavarni karrierje is a gépekkel kezdődött, hiszen ő, mint korának sok más művésze is, gyárban dolgozott. Szabadidejét rajzóráknak szentelte, és végül a Kormányzati Rendeleti Hivatalnál kapott munkát, ahol földméréssel és térképek készítésével foglalkozott. Csak később szentelte Gavarni a technikáját a művészetnek, nagyrészt illusztrációkkal. Ez volt a realizmus születése, így az irodalom tiszta képet igyekezett alkotni a társadalomról, ezért illusztrációinak nagy része a XIX. századi mindennapokat tükrözte. Ma ezeket az illusztrációkat a kíváncsiság kielégítésére használhatjuk: minden, a ruházattól a testtartásig, annyira távol áll a mai sztenderdektől, hogy a nevetségesség felhője árnyékolja be azt, ami egykor norma volt. Arra emlékeztet minket, hogy a szépségnek két rétege van, legmélyén egy örök virágzás és harmónia, illetve egy körülményektől függő materializáció, amely mindig változik. Nemsokára a divatos frizurád annyira lesz menő, mint egy 80-as évekbeli mullet. A további olvasnivalóért kérlek, nézd meg a blogomat - alul megtalálod a linket.

Artur Deus Dionisio