Vianai Károly herceg

Jose Moreno Carbonero egy 19. századi spanyol történelmi festő volt. Az andalúziai Málagaból származott és Párizsban tanult, majd Rómában dolgozott, mielőtt Madridban letelepedett volna, ahol a san fernandoi Királyi Szépművészeti Akadémián tanított. Carbonero megközelítése a történelmi festményekkel kapcsolatban szakított a hagyományokkal abban az értelemben, hogy a spanyol történelem nagy történelmi pillanatainak drámájára való összpontosítás helyett inkább az őket körülvevő emberi érzelmekre és attitűdökre koncentrált. 

Ezt láthatjuk az El princípe don Carlos de Vianan is. A vianai IV. Károly, II. János aragóniai király és a navarrai I. Blanka fia, Aragónia és Navarra királyságainak örököse volt a 15. századi Spanyolországban. Amikor anyja meghalt, apja elvette Juana Enríquezt, ami tovább rontotta az így is összetűzésekkel teli apa-fiú kapcsolatot. A dinasztikus ellentétek végül fegyveres konfliktusba torkolltak és a herceg bebörtönzéséhez vezettek, a kellemetlen kapcsolatoktól való megszabadulás középkori hagyományát követve. Don Carlost húsz hónap után szabadon engedték, de apja újra bebörtönöztette hét évvel később. Nem sokkal a második szabadon engedése után meghalt, anélkül, hogy sikeresen uralkodhatott volna, és nem hagyott maga után jogos örököst sem. Féltestvére, II. Ferdinánd követte apját a trónon és egyesítette Spanyolországot, amikor hozzáment I. Izabellához. 

A Vianai Károly hercegen fogságban látjuk Don Carlost, gazdagon díszítve szőrmékkel és ékszerekkel, látszólag kényelmesen és elégedetten. Ám mélyebb megfontolás után látjuk, hogy arca elárulja a sorsával szemben érzett keserűségét. Miközben a festmény egy narratív pillanatkép egy spanyol történelmi személyről, ma is hordoz mondanivalót számunkra. Amikor a herceg szerencsétlenségén elmélkedünk, megérthetjük a hiúságot, mely a materiális vagy kérkedő dolgokban keres menekülést vagy üdvözülést. A lelket nem elégíti ki a fényűző pompa. Nem vigasztalják a könyvek és az ember származása sem váltja meg. Egyértelmű, hogy a túlzó és bőséges kényelem végül nem jelent kárpótlást a lélek számára. Végül pedig empátiával tekinthetünk azokra, akiknek nincs fizikai szabadsága, mint a bebörtönzöttek, otthonukat elhagyni képtelenek, bénultak vagy rabszolgasorba kényszerítettek. 

- Patti