Anne Vallayer-Coster
A mai történetünk előtt szeretném megemlíteni, hogy ez a hónap különleges lesz a női művészek tekintetében. Mindig próbálunk annyit bemutatni, amennyit csak tudunk—és ma a Stockholmi Nemzeti Múzeumnak köszönhetően van erre lehetőségünk :) Légy felkészülve még többre!
Anne Vallayer (1744–1818) 26 évesen került be a Francia Művészeti Akadémiára. Ez abban az időben rendkívüli esemény volt, tekintettel a művész fiatal korára és a tényre, hogy nő volt egy férfiak által uralt intézményben és ráadásul egy hajadon nő. Nincs bizonyíték arra, hogy Vallayer nemesi támogatást élvezett volna, de nem szenvedett hiányt mentorokban az akadémia tagjai közül. Claude-Joseph Vernet, egy tájkép festő volt a tanára. Egy csnedélet festő volt, akit az akadémiára felvettek.
Vallayer, aki 1781-ben feleségül ment Jean-Pierre-Silvester Costerhez, sikeres ügyvédhez, főként virágfestésre specializálódott. A hatásos színhasználatának és tehetséges illuminizmusának köszönhetően a csendéletei igen keresettek voltak de viszonylag alacsony rangúnak számító téma volt abban az időben a rangsorban. Vallayer-Coster ennek köszönhetően próbálta kiszélesíteni a motívumai készletét azáltal, hogy céltudatosan történelmi festményekkel társított motívumokat foglalt bele festményeibe. Annak reményében, hogy nemes klienseket is bevonz, portrékat is festett mely a király nagynénjeitől és Mária Antónia Királynétől érkező megbízásokhoz vezetett.
Ambíciói ellenére hogy kiterjessze a motívumait, Vallayer-Coster csak pár portrét festett és sokhoz közvetlen személyes kapcsolata volt. Ennek a ténynek ismeretében és mert látható bizonyos hasonlóság, kutatók azt állítják, hogy a Hegedűs portréja egy zsánerfestmény a művész három lánytestvérének egyikéről, Madeleineról, Elisabethről, vagy Simoneról. Nem ismert, hogy valamelyikőjük játszott-e a hegedűn, de az világosan kiderül hogy Vallayer-Coster rendkívüli érzékkel ábrázolta a hangszereket. Nyugalom és merengés érzete hatja át a tartózkodó kompozíciókat. Még az elszakadt húrok is a kép vizuális nagyszerűségéhez járulnak hozzá, miközben felmerül a kérdés a fontosságukról. Hegedűs portréja a művész legkiválóbb művei közé tartozik.