Paul Klee
Ó, mennyire hiányzott nekünk Paul Klee!
1879 decemberében született és Klee korai törekvései arra irányultak, hogy zenész legyen viszont tinédzserként úgy döntött, hogy a művészetben helyezkedik el és 1898-ban elkezdett a müncheni Szépművészeti Akadémián tanulni. Volt tehetsége a rajzoláshoz, azonban bevallotta, hogy mivel nem értett a színekhez valószínűleg sosem fog megtanulni festeni. Akkor mit gondoljunk erről a gyönyörű, színes festményről, az Éjjeli lakomáról?
A művek sokaságán keresztül, mely Paul Klee művészetét öleli fel, olyan sok variáció van, hogy ellenszegül a stílus szerinti kategorizóciónak, de ez a mű expresszionista gyökerekkel rendelkezik. Egy éjszakai jelenetet ábrázol épületekkel, fákkal, levélzettel, éggel és csillagokkal. Az épületek gyermekiek a megformázásukban: egy ház, talán egy istálló és egy templom (talán) vannak ábrázolva egyszerű vonalakkal és alakokkal és távolabbi formák, melyek a messzeségben levőnek tűnnek és az előtérhez egy vízszintes vonal köti őket, mely a fénykép közepén fut végig. Számomra ez az elhatároló vonal egyszerre köti össze és választja el az előteret és hátteret, eget és földet, végtelenséget és közelséget. Úgy érzem, hogy egy kis meleg helyre nézek a kiismerhetetlen égbolt alatt. A melegség természetesen Klee színhasználatából jön—a képesség, melyet nem tudott elsajátítani!
Itt a piros és zöld ellentétét használja és harmóniát ér el; a fák fehér pöttyösek mintha a holdfény hangsúlyozná ki; a középső vörös tető erődítménye piros elszíneződésekkel van ellensúlyozva mindkét oldalán és alatta, és ez így ellensúlyozza a zöldjét a földnek és a horizon vonalán levő tárgyaknak—azok hegyek? Van valami alapvető álomszerűség ebben a műben, mintha különböző lehetőségek lennének kijátszva együtt de ez nem számít mert ez nem igazi. Mikor erre a festményre nézek akár aludhatnék és odalehetnék egy világban ahol hétköznapi dolgok vegyülnek a tudatalattim adalékaival.
Ebben az időben mint tantestületi tag a Bauhausnál (1921-től 1931-ig), Klee kifejlesztette a saját szín rendszerét. Alapul vette a létező színkereket és átalakította egy gömbbé amely végül reprezentálni tudta a színt mint árnyalat, világosság és telítettség. Olyan ötlete is volt, hogy a színnek vizuális súlya van: a piros igen nehéz Klee szerint. 1914-ben állította a naplójában, hogy "Szín és én egyek vagyok"—egy állítás mellyel egyetértenék amikor az Éjjeli lakomára nézek. Ez egy testamentum ennek a festménynek erejéhez, hogy be tudja szívni a szemlélődőt és különösen nehézzé teszi annak elképzelését, hogy Klee úgy vélte hogy sose lenne képes a szín kifejező és érzelmi erejét kihasználni.
- Sarah
Lesd meg a cikkünket, melynek címe "Paul Klee őszi atmoszférája" a DailyArtDaily.com oldalon :)