A jelentések szerint a 18. században az írországi Kilcuilawnban egy fa belsejében találták ezt a vasharangot, melyet Szent Cuileáinnal és a Glankeen kolostor alapításával hoznak kapcsolatba. Ennek a darabnak a története azonban kissé homályos. Bár maga a harang 7. vagy 8. századi ír alkotás lehet, a szóban forgó szentet, Cuileáint, gyakran a 10. század elején meghalt másik szent alak Cormac, Cashel király-püspök testvéreként említik. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a harang ereklyetartó az ír keresztény történelem két különböző korszakát reprezentáló, összetett darab.
A kora középkori Íroszágban az ehhez hasonló vasharangokat használták a hívek imára hívására, ennek a gyakorlatnak az egyik legkorábbi bizonyítéka az 5. századi Szent Patrikhoz köthető. Ha bizonyos harangokat híres vallási alakokhoz kapcsoltak, később néha speciálisan készített ereklyetartóba zárták, mint ezt a példányt. Maga az ereklyetartó a 11. század végén, vagy a 12. század elején készült, a külseje bronzrétegből áll, a tetején díszítő fogantyúval, templomban helyezhették volna el, vagy bemutathatták volna szentek csontjait és ereklyéit tartalmazó kegyhelyeken. Bár ebben a konkrét esetben nincs történelmi bizonyíték, a szentek harangjainak általában csodatévő történetei vannak, mint például a betegek gyógyítása, amit az egyház hirdetett volna. Szent Cuileáin harangja demonstrálja a helyi szentek különleges szerepét a középkori ír keresztény egyházban, és az ír egyház folyamatos mozgalmát saját különleges hősei tisztelete és megbecsülése érdekében.
- Stephanie Skenyon
Ui. A DailyArt Magazin nap mint nap új történettel jelentkezik. Ha szeretnétek naprakészek lenni, kövessétek a DailyArt Magazine Instagram oldalát.