Vörös lovasság

Sok évig ezt az 1932-es alkotást tartották Malevcis egyetlen hozzájárulásának a hivatalos szovjet művészet történetéhez, mielőtt kegyvesztetté vált. Csakis az októberi szocialista forradalomra és a Vörös Hadseregre utaló címe miatt kerülhetett a szovjet művészet pantheonjába. Malevics szándékosan 1918-ra datálta festményét a vászon jobb alsó sarkában, hátuljára pedig a következőt írta fel: “Az októberi forradalom központjából kiüget a Vörös lovasság, hogy védje a szovjet határt.”

E grandiózus szavak ellenére ez az egyik legsivárabb és legtragikusabb alkotás Malevics pályafutásának utolsó szakaszából.

A különleges mű kompozíciója Malevics saját valóságára vonatkoztatott gondolatait tükrözi. A művész szavaival: “Egyes vezetők arra szólítanak, hogy spirituális léten elmélkedj, mások arra, hogy anyagi javakat halmozz fel. Így aztán megindulnak hű követőik... zászlóikat olyan gyakran váltogatják, mint mások a mosogatórongyot, de mindhiába: lábaink izzadtak, ujjaink kérgesek és hólyagosak maradnak. Az emberi mozgás energiája, ha valami nyereség reményében történik, hasonlít az őrültekére, akik azért loholnak szakadatlanul a láthatár felé, mert úgy hiszik, meglelték a földkerekség határát, elfeledve, hogy eleve a horizonton állnak, így szükségtelen bárhova szaladniuk.”

E festményen a lovas forradalmárok, láthatatlan erőtől hajtva, majdnem elveszve az üres, végtelen térben, átszelik a földet vörös zászlótengerük alatt. Az apró vörös sziluettek szinte beleolvadnak a monokróm szuprematista sávokba. Mozgásuk kétségbeesett, felesleges és abszurd, hiszen útjuk végtelen, az ég és a föld közömbösek a jövő-menő emberi lények számára. Végső soron az Ígéret földje sohasem létezett, és soha nem is fog.

A mai alkotást az Orosz Múzeumnak köszönhetően mutatjuk be. <3

Ui. Íme minden, amit tudni kell a szuprematizmusról és Kazimir Malevicsről!