Jan van Eyck
Mária és gyermeke alakja életnagyságúnál nagyobbnak tūnik, mintha a levegōben lebegne egy ragyogó gótikus katedrális hajójában. Minden sugárzik, ragyog és csillog, mint egy drágakō: van Eyck kivételes mūvészi érzékkel olyan élénk színeket használ, hogy az egész kép páratlan fényárban úszik. A fény, mint Isten és Mária szimbóluma, különösen jelentōs ilyen kisméretū festményen. De itt nem a napfényt ábrázolta van Eyck. Ez a fény északról érkezik, miközben általában a kórus helye a templomok keleti részén található. Ez itt az örök, szent fény. Isten a templomban jelenik meg: Anya és gyermeke nem más, mint egy mennyei fényben fürdō látomás. A valóságos és az égi szinte megkülönbözhetetlen. A Madonna mögött, két égö gyertya között, a templomban lévō Mária szobra áll. Fent a kórusban egy kereszt emelkedik a jelenet fölé: védelmezōen figyel a ragyogó ruhás, éneklō angyalokra. A szobor látomássá válik: a kép elōterében, Jézuska anyja biztonságos karjaiból elōre látja a kép hátterében ábrázolt saját végzetét. A festmény bepillantást enged egy másik világba, mely egyúttal közel és távol áll a valóságtól. Erwin Panofsky, az ikonfestészet neves tudósa, így fogalmazott: olyan érzés, mintha a nézō egyszerre mikroszkópon és távcsövön keresztül figyelné a jelenetet.
A mai festményt a berlini Gemaldegalerienek köszönhetōen mutatjuk be <3
P.S. Itt összehasonlíthatod ezt a csodás Máriát egy másik középkori ábrázolással, Giotto híres Ognissanti Madonnájával!