Bükkös I

Mai képünkkel elérkeztünk a Drezdai Tartományi Művészeti Gyűjteménnyel (Staatliche Kunstsammlungen Dresden) való havi együttműködésünk utolsó napjához. (Illetve azt se felejtsd el, hogy ma ér véget a 2024-es DailyArt naptárainkra vonatkozó 25%-os akció!)

Gustav Klimt, akinek nőket ábrázoló művei fémjelzik a bécsi szecessziót a XIX. és XX. század fordulóján, életének késői szakaszában próbálta csak ki magát a tájképfestészetben. 1898-tól a nyarakat Seewalchen am Atterseeben töltötte, ahol megfestett egy – saját szavaival – "kis (napfényes) bükkligetet, benne néhány fenyőfával". A festő készített egy "keresőt"; kivágott egy négyzet alakú nyílást egy kartonlapból, és úgy helyezte a szeme elé, hogy az ég és a horizont szinte teljes egészében kimaradjon.

A Bükkös I kiegyensúlyozott szerkesztésében nézőként nem találunk enyészpontot. Fiatal fákból (valószínűleg nyír- és nyárfák) álló liget terül elénk, és tart egészen a magas horizontvonalig. A leveleken megcsillan a fény, amelyet Klimt az impresszionisták stílusában, kis, foltszerű ecsetvonásokkal ábrázolt. A festéket vékony rétegben vitte fel, az árnyalatok kiegyensúlyozottak, nem találunk chiaroscuro kontrasztokat. Az eredmény egy igen finom tájkép; a meg-megcsillanó levelek, a foltos fatörzsek és a játékos napsugarak egy, az egész vásznat beterítő díszítő elemmé olvadnak össze.

Az 1901-es fenyőerdei festményeinél, amelyekben már megjelent kiemelt hangulati elemként a párhuzamos fatörzsek ritmusos elhelyezése, Klimt a századforduló idején népszerű, szimbolikával teli, hangulatos tájképeket utánozta. Mai képünkön viszont már annyira közel kerül a temészethez, hogy a stilizálás és kísérletezés iránti vágyát felülmúlja az, hogy pontosan ábrázolja az elé táruló táj varázsát.

Ui.: Mindenki ismeri A csók és a Nő aranyban (Adele Bloch-Bauer I.) című képeket. De vajon Klimt elképesztő portréival, vagy éppen egészen egyedi, fákat ábrázoló műveivel is ugyanez a helyzet?